Egy perc néma csönd

S a háborgó lélek tüzében menny és pokol eggyé tűnik, megváltás és kárhozat között megszűnik minden különbség. Az örökös csalódás, a folyamatos bántódás keserű könnyei nem hogy enyhítenék e lángoló fájdalmat, még inkább szítják, tovább perzselnek, kiűzve az ép elmét saját otthonából. Szomorúság, hiány és őrület kavarog egy ősi üstben, melynek neve: halál.

Valóság

- Igazad van. - válaszoltam nyugodtan az eszmefuttatására.
- Tényleg? - kérdezte meglepődve. - Akkor leszoksz?
Elővettem egy cigarettát, s meggyújtottam.
- Azt nem mondtam.

Gyakorlati filozófia

Készült: Dabóczi Dávid életfilozófiája alapján

Mottó: Örülj a kis dolgoknak az életedben.

Nyár van, napsütés, kék ég, és nem mellesleg dögmeleg. Gyalogolni kell, ugyebár, hiszen buszozni nem éri meg, ott tömegszauna van. Hazafelé az út hosszú, talán több is, mint fél óra. A víz (vagy bárminemű szomjoltó nedv) hiánya Szaharát varázsol a torokba. Kellemetlen helyzet.

De menni kell, menni. Mert otthon vár az árnyék, a hűs szoba, egy pohár víz (elsősegélynyújtás szomjan halás ellen), majd egy pohár jeges kóla, mert az trendi. Lám, lám, az élet apró örömei. Milyen kielégítő érzés leülni egy hosszú, izzasztó séta után eme nedűkkel. És ennek, ezeknek kell, muszáj, fontos örülni, nem csak természetes módon elsiklani mellettük, hiszen ettől boldog az ember, ettől múlik a hiszti, ettől nyugszik meg test és lélek.

Akkor meg felmerül az emberben (ha nem is mindenikben, de kettőben biztos), hogy igen ám, de mi van akkor, ha a séta nem félórás, hanem mondjuk 3 perces? Akkor mit és mennyit érnek ezek az apró örömök? Akkor talán természetes is, hogy árnyék, szoba, víz, hűvös, kóla jéggel. Pedig az élmény mindkét esetben ugyanannyit ér: felbecsülhetetlen, megismételhetetlen (még ha rutinos is).

Ezek után pedig a „kedves olvasó" ferde szemmel találgat: hol itt a gyakorlat? Mert oké, vágjuk az elméletet, örülni, igen, persze. De hogy ennél többet?

Nos, a gyakorlati rész a költözködés. Költözni kell, mindenkinek, minél messzebb (de azért nem túl messze) a munkahelytől, iskolától, óvodától. Hogy sétálni, gyalogolni, menetelni kelljen a fullasztó melegben a szürke betontömbök néha fel-feltűnő árnyékáért. És persze, az otthon hűvöséért, a szoba nyugalmáért, a pohár vízért és jeges kóláért. Még ha napszemüvegek potyognak is az égből. (?)

Mert csak az érti igazán, aki átéli.

Mert csak az érti igazán, aki átélte.

Mert csak mi értjük igazán. Mi, akik nem akarjuk megváltani a világot.