Karácsony-szeletek

Jaj, ha tudtam volna, hogy rám is gondolsz!

Szedd már össze a szobád, olyan, mint egy kupleráj.

Jó, hogy nekem senki sem segít...

Menj már ki!

Ma nem jöhettek ide be. Senki!

Nem baj, ha neked nem adok képeslapot?

Rékám, ettél?

Nem kérek, köszönöm.

Töltök, ha megkérsz szépen.

Emlékszel, mikor Zsuzsika...?

Milyen szép lett a fa!

Tényleg szép lett...

Jééé, jött az angyalka.

Shhh, nehogy elijeszd!

Ouááááu! Mennyi ajándék! És ez itt mind nekem!

Rapunzel Barbie! 

Mámá, nekem is vegyél ilyet!

Milyen szép.

Úgy volt, hogy egymásnak nem, ők mégis adtak nekünk.

Nem baj, legközelebb.

Holnap kávé?

És milyen külföldön?

Bezzeg az én időmben...

Most minek hisztizel?

Nem emeltem fel a hangom, csak kinyilvánítottam a véleményem.

Ne csapkodd az ajtót!

Mondom, ne csapkodd azt az ajtót!

Fejezd már be!

Naaa, de legyél boldog...

Majd boldog leszek, ha egy teljesen közönséges, ünnepmentes napon nem lesznek elvárásaim.

Úgy szeretlek!

Négy évszakon át

Nyáron találkoztunk. Zöldbe volt öltözve, s mindene csupa kacagás. Hirtelen botlottunk egymásba, s égkék szemei megigéztek. Mosolyogtam neki, mire ő megfogta a kezem. Kirándulni vitt, smaragd mezőkre, pipacsot szedett nekem, s én elfújtam leveleit. Majd tengerpartra mentünk, s puszta létével felmelegítette a végtelen tó vizét. Kéz a kézben gyalogoltunk bele a semmibe...

Volt valami leírhatatlanul szép abban az őszben. Lassan-lassan lecserélte zöld ruháját pirosra, barnára, sárgára és fakó szürkére. Gondolatai az esőt szították, s merengős napjain a köd vett körül minket. Aztán mikor úgy érezte, itt az idő, beengedtem a hálószobámba. Odakint hidegebb lett, ő pedig lassan vetkőzni kezdett, egyenként megszabadulva öltözékétől...

Mire meztelen lett, már jött is a tél. Összebújva néztünk ki a fagyos ablakon, s egyetlen mosolyomra ő havat gondolt nekem. Testünk összefonódva pihent, s elménk messzi tájakon szárnyalva végre szabad volt. Meztelenségünk nem hogy feszélyezzen, inkább felszabadított. A hó meg a takaró mély álomba szenderített mindkettőnket. Karácsonykor forró csókot leheltem feléje, s születésnapján leheletével körülölelve néztük a tűzijátékot. Soha boldogabb nem voltam. Ő sem....

Aztán ez is elmúlt. Ahogy a hó elolvadt, ő öltözködni kezdett. Új, színesebb ruhákat vett magára, s frissen illatozva fogócskáztunk. A tavaszi szellő kócosra borzolta hajam, miközben szaladtam utána. Még egyszer utolértem, megfogtam a kezét, ő pedig homlokon csókolt. Utoljára...

A nyári nap első sugarával továbbállt. Még láttam, amint egy piros szoknyás lány hajába túr, s egy mosollyal később kézen fogva sétálnak el. Mégis boldog voltam, s magamban azt gondoltam: "mostantól másé lesz ez az Év."

J. A. emlékére

Sok szó nincs, mely méltó lenne hozzá:

Szeretet, szerelem, határtalan magány.


(J. A. emlékére, 2012. december 3.)