A lány alacsony volt és vékony. Hosszú fekete haja a háta közepét verdeste. Vastag télikabát, szürke farmer és fekete csizma volt rajta, mikor utoljára látták.
Elment. Hosszan tartó magány és szomorúság után felállt, és elment. Régóta egyedül élt a város szélén. Egy kis lakása volt, alig elkülöníthető két szobával. A macskájával élt itt, akit Bencének nevezett. Egykor kedvenc neve volt ez, s meg volt győződve arról, hogy a gyerekét fogják így hívni. Azonban később rájött, hogy a gyerek buja álom csak ebben a világban. Pedig szerette a gyerekeket, nagyon is. Sajnálta, hogy neki csak egy macskával kellett megosztania a lakását. De nem tehetett mást. Valahol úgy érezte, ez a sorsa.
Réges-régen még hitt, még remélt. Voltak tervei. Ám ezek lassacskán mind semmivé foszlottak, amikor egyedül maradt. És ezekkel az álmokkal együtt a lány maga is mintha eltűnt volna. Visszahúzódott, nem járt többet ki a barátaival, a bulik, kávézók, bárok többet nem teltek meg a kacajával. Egy ideig megpróbáltak segíteni neki. Hívták ide, hívták oda, elmentek érte. De ő hajthatatlan maradt: "nem". Rejtély, mivel foglalkozott otthon, a magányos napjaiban, de azt sejtették, hogy nem boldog násztáncot lejt a két kis szoba közt. Boldogtalan volt, igen. Szenvedett. Azt hitte, egy régi hibája miatt a világa összedőlt, mindent elvesztett. Pedig dehogy... Csak egy ajtó zárult be, a többi nyitva állt. De ő nem akarta észrevenni. A gyakori tagadás, "nem", életstílussá formálódott át. És ez volt az, amikor elveszett önmaga.
A lány alacsony volt és vékony. Hosszú fekete haja a háta közepét verdeste. Vastag télikabát, szürke farmer és fekete csizma volt rajta, mikor utoljára látták. Kezében cigaretta. Soha, senki nem látja majd újra őt.
Ment a hűtlen nehéz fejjel...
VálaszTörléssok szempontból nem illeszkedik, de a téma és a keretes szerkezet...