Megadom magam

"Neki megadom magam."

Fegyvereim leteszem, s széttárt karokkal elé állok. Már nem támadok, nem próbálok védekezni sem. Úgyse érnék el vele semmit. Csak abban reménykedem, hogy most is az az ember fog előttem állni, aki ellen harcba indultam. És nem egy kimerült, a csatáktól őrült hadvezér.

Amíg ítéletre várok, felrémlik előttem Jeanne d'Arc története. Mindig csodáltam azt a lányt. Annyi idős volt, mint én, amikor harcba indult az angolok ellen. Hős lett. Most a helyébe képzelem magam, bár e két harc össze sem hasonlítható. Ő nem egy ember, érzelmek ellen harcolt, hanem katonák, falak és fegyverek ellen.

Az ajtón belép ő. Felcsillan a szememben a remény, mikor meglátom, hiszen az a büszke ellenfél áll előttem, akit annyira szeretek. Mégis, mégis nehéz. Hiszen az ő kezében van a döntés. Az a döntés, amely életet fog változtatni.

Ismét Jeanne d'Arc arca jut eszembe. A gyöngéd lány, amint végignézi faluja pusztulását... A határozott nő, aki a királytól hadsereget kér Anglia ellen... Az erős hadvezér, aki győzelemre vezeti hazáját. Majd a meggyötört (de nem megtört) hajadon, aki meghajtja fejét ítélői előtt. Vajon én kibírnám? Kibírom?

Felemelt fejjel állok elé. Szemeim mélyen az övéibe fúródnak, s keressük, kutatjuk azt, amiért harcolunk: egymást és magunkat. Együtt. Komolyan néz, s látom, ítéletet majd én mondok saját fejemre.

- Bocsáss meg! - ejtem ki a szavakat óvatosan. Nekem nagyon fáj. Neki is. Látom, amint tekintete megremeg. Fürkészően bámulom tovább, de ő egy szót se szól. Aggodalom, kétségbeesés fog el, ahogy a bizonytalanság köde beteríti értelmemet. Most mi lesz?

Jeanne d'Arc a bírák előtt. Kimondják felette a halálos ítéletet, ő mégsem fordít hátat Istennek. Ha lehunynám a szemem, érezném a testét (testemet) nyaldosó lángnyelveket. Boszorkányságért - igazságtalanul - máglyán égetik el. Ahogyan engem is...

-Bocsáss meg nekem, kérlek! - közelebb lépek. Nem húzódik el. Pillantásából semmit sem tudok kiolvasni. - Megadom magam. Neked megadom magam. - Tekintetem leemelem róla, alázatosan lehajtom a fejem. Végleg megadom magam.

És akkor közelebb lép, egészen közel. Finoman felemeli leszegett fejem, végigsimítja az arcomat, és mosolyog.

- Hiányoztál. - mondja, majd megcsókol. Igen mélyen, igen áthatóan.

Becsukom a szemem, és érzem a testemet perzselő lángokat. Belülről.