Kelt: Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a Kurta Farkú Malac túr...
Hivatásomnak köszönhetően olykor-olykor ellentmondhatok a hagyományoknak, s hátat fordítva a megszokott gondolkodásmódnak, eszement (elnézést a kifejezésért) dolgokba vethetem bele magam. Így történt, hogy gyermekkori kíváncsiságomat kielégítve, felkerestem a Hétfejű Sárkányt egy rövid és célratörő beszélgetés erejéig, melyből kiderült, miként vélekedik az őt mindig gonosznak beállító népmeséinkről. Nem kis meglepetésemre piros-fehér csíkos papucsban, ehhez színben passzoló fehér-piros csíkos sapká(k)ban nyitott ajtót, s mosolyogva teára invitált. A vörös színű tea illata (és íze is) gondos szakértelemről, évszázados tudományról árulkodott. Miután hellyel kínált a kopott, régi kanapén, velem szemben foglalt helyet, éppen a több ezer könyvtől roskadó polc elé. Balról harmadik, jobbról negyedik fejének orrára egy szemüveget helyezett, s tizennégy szempárral farkas-(sárkány-)szemet nézve kérdezz-feleleket kezdtünk játszani.
Kérdező: - Ön mióta tagja a népmesék színésztársulatának?
Hétfejű Sárkány: - Óh, már nem is emlékszem. Több száz, lehet ezer éve is. Az emberek mindig csodálták „különleges” tulajdonságomat (nézett végig hét fejével hét fején), s félelmetes erőt tulajdonítottak nekem. Megvan az már kétezer éve is...
K: - Hogyan került az emberek világába?
H.S.: - Mindig is különc voltam otthon, a mi világunkban. Szerettem a színészkedést, folyton locsogtam, éppen ezért nagyon hamar kiközösítettek a többiek. Szüleim jó munkás sárkányok voltak, nem nézték jó szemmel „művészi” hajlamaimat. De nekem ez volt, még mindig ez az életem! Úgyhogy egy szeles őszi napon pöttyös batyut kötve a hátamra, pont, mint a mesékben a vándorlegény, útra keltem egy olyan helyet keresni, ahol abból élhetek, amit szeretek. Így jutottam el az emberek közé, ahol egy vén mesemondó rögtön pártfogása alá fogott, megélhetőséget biztosított, ráadásul azt tehettem, amit szívem súgott: színészkedhettem.
K: - Melyik volt az első szerepe?
H.S.: - Első szerepem, mint minden színésznek, csak statisztaszerep volt. A túlvilági élet egyik kellékeként jelentem meg. Sosem felejtem el! Rózsafüzérrel a nyakamban egy zöldellő erdő közepén táncot kellett lejtenünk (nekem persze óvatosan és csak lassan) a többi mellékszínésszel, míg a főszereplők átsétáltak a tisztáson. Hogy örültem a mesefonalnak! Hogy örültem, hogy nevem is megjelent. Ej, kezdők lázában égtem én akkor. De mily boldog korszak volt...
K: - Hogy került a rózsafüzéres szelíd állat (elnézést a kifejezésért) mellékszerepéből a gonosz hétfejű sárkány főszerepébe?
H.S.: - Tulajdonképpen rengeteg mesében még a gonosz alakom is csak mellékszerep, bár lényegesen nagyobb teret hódítottak képességeim. No, de ne térjek el a tárgytól, ugyebár. (Itt újból teát töltött, mely immár zöld volt, és teljesen más illatú.) Első szerepemet, mint a gonosz alakja, szintén a vén mesemondónak köszönhetem. Az Ő ősz fejéből pattant ki, hogy engem, mint robosztus, ismeretlen lényt förtelmes nőrablónak állítson be. Ráadásul tüzet tudtam fújni 3 (időnként 4) fejemmel, ami eléggé egzotikussá tett az egyszerű nép körében. „Aki ilyen tulajdonságokkal bír, csakis a gonosz szolgálatában lehet!” – hallottam nem egyszer. De ilyen ez a színészi hírnév... Ha valamit jól csinál az ember, akkor kezdenek el rá irigykedni. (Kacsintott rám hét szempár.) Így tehát körülbelül 5 évtizeddel a karrierem kezdete után kaptam meg ezt a komoly szerepet. Annyira túlbuzgó voltam abban a korban, hogy örömömben több tucat könyvet olvastam el a gonosz viselkedésről, a királylányrablás fortélyairól és a megmentő hercegek kijátszásáról. Ez utóbbi tudományomnak kevés hasznát vettem, de nyugtatóként hatott lelkiismeretemre, hogy ha egyszer ténylegesen gonosz leszek, nem fognak tudni megölni. Napokig gyakoroltam a tükör előtt a gonosz mimikát, s napokig ordítoztam „félelmetesen” (hittem én azt), szomszédimat az őrület szélére kergetve. Ennek köszönhetően a szerepemet kiválóan alakítottam, a királykisasszony sikított, a herceg vágtatott, s a dublőröm mindhét fejét pár mozdulatból levágta. Olyannyira felkapott lett ez a mese, hogy rengeteg felkérést kaptam ugyanerre a szerepre. Tudja, akkor még nem léteztek szerzői jogok, s sokan (kis változtatásokkal) ugyanazt a mesét álmodták meg, mint a vén mesemondó. Elterjedt a hírem, az emberek megszoktak, és maradtam, maradok a gonosz hétfejű sárkány... Mai napig.
K.: - Nem tűnik valami lelkesnek, hogy e szerep alapján gondolnak magára, s tulajdonságaira...
H.S.: - Néha fáj a sárkánynak az, ha tévesen ítélik el. Ott belül, az igazi lelkében. Azt hiszem, az embereknél is van ilyen. Mind lélek, mind fájdalom. Talán megérti.
K.: - Értem, természetesen. Mit gondol, lehet-e változtatni azon, hogy az emberek elítéljék az Ön által játszott szerepek tulajdonsága miatt?
H.S.: - Nem lehet. Ebben többnyire biztos vagyok. Három emberről tudok, aki megért: a vén mesemondó, a királykisasszony és a herceg. No meg most már maga. De tudja, az én időm lejárt, helyemre idegen planétáról érkezők jöttek, fantasztikus lényeknek maskarázott alakok. A hétfejű sárkány már a múlté, senkinek sem kell. S a halvány emlékben ott diadalmaskodnak a gonosz vonások, szerepjátékomnak köszönhetően. De hagyja csak. Most már nyugdíjba vonultam. Ősz már a szakállam mindhét fejemen. Jó itt nekem. Néha meglátogat a vén mesemondó, vagy a királykisasszony és a herceg, akik mára már egy pár lettek (gondolom, nem lepődik meg). És most már magát is szívesen várom. Mert maga megért. Látom a szemén. És azon, hogy a beszélgetés elejétől semmit sem jegyzetelt, pedig interjút készíteni jött. Köszönöm magának! Köszönöm, hogy elbeszélgetett velem.
Mindhét fejével meghatottan mosolygott, és a balról második, jobbról hatodik pár szeméből egy-egy könnycsepp gördült le. Pironkodva törölte le, s szabadkozott, érzékeny az a feje. Dadogva a meglepetéstől megköszöntem a rám szánt időt (meg teát), és sűrű kézfogások között megígértem, hogy visszatérek. És visszatérek. Ugyanis egész idő alatt ámulatomban elfelejtettem jegyzetelni. Röstellem, hiszen interjúnak indult...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése