2012. december 26., szerda

Karácsony-szeletek

Jaj, ha tudtam volna, hogy rám is gondolsz!

Szedd már össze a szobád, olyan, mint egy kupleráj.

Jó, hogy nekem senki sem segít...

Menj már ki!

Ma nem jöhettek ide be. Senki!

Nem baj, ha neked nem adok képeslapot?

Rékám, ettél?

Nem kérek, köszönöm.

Töltök, ha megkérsz szépen.

Emlékszel, mikor Zsuzsika...?

Milyen szép lett a fa!

Tényleg szép lett...

Jééé, jött az angyalka.

Shhh, nehogy elijeszd!

Ouááááu! Mennyi ajándék! És ez itt mind nekem!

Rapunzel Barbie! 

Mámá, nekem is vegyél ilyet!

Milyen szép.

Úgy volt, hogy egymásnak nem, ők mégis adtak nekünk.

Nem baj, legközelebb.

Holnap kávé?

És milyen külföldön?

Bezzeg az én időmben...

Most minek hisztizel?

Nem emeltem fel a hangom, csak kinyilvánítottam a véleményem.

Ne csapkodd az ajtót!

Mondom, ne csapkodd azt az ajtót!

Fejezd már be!

Naaa, de legyél boldog...

Majd boldog leszek, ha egy teljesen közönséges, ünnepmentes napon nem lesznek elvárásaim.

Úgy szeretlek!

2012. december 4., kedd

Négy évszakon át

Nyáron találkoztunk. Zöldbe volt öltözve, s mindene csupa kacagás. Hirtelen botlottunk egymásba, s égkék szemei megigéztek. Mosolyogtam neki, mire ő megfogta a kezem. Kirándulni vitt, smaragd mezőkre, pipacsot szedett nekem, s én elfújtam leveleit. Majd tengerpartra mentünk, s puszta létével felmelegítette a végtelen tó vizét. Kéz a kézben gyalogoltunk bele a semmibe...

Volt valami leírhatatlanul szép abban az őszben. Lassan-lassan lecserélte zöld ruháját pirosra, barnára, sárgára és fakó szürkére. Gondolatai az esőt szították, s merengős napjain a köd vett körül minket. Aztán mikor úgy érezte, itt az idő, beengedtem a hálószobámba. Odakint hidegebb lett, ő pedig lassan vetkőzni kezdett, egyenként megszabadulva öltözékétől...

Mire meztelen lett, már jött is a tél. Összebújva néztünk ki a fagyos ablakon, s egyetlen mosolyomra ő havat gondolt nekem. Testünk összefonódva pihent, s elménk messzi tájakon szárnyalva végre szabad volt. Meztelenségünk nem hogy feszélyezzen, inkább felszabadított. A hó meg a takaró mély álomba szenderített mindkettőnket. Karácsonykor forró csókot leheltem feléje, s születésnapján leheletével körülölelve néztük a tűzijátékot. Soha boldogabb nem voltam. Ő sem....

Aztán ez is elmúlt. Ahogy a hó elolvadt, ő öltözködni kezdett. Új, színesebb ruhákat vett magára, s frissen illatozva fogócskáztunk. A tavaszi szellő kócosra borzolta hajam, miközben szaladtam utána. Még egyszer utolértem, megfogtam a kezét, ő pedig homlokon csókolt. Utoljára...

A nyári nap első sugarával továbbállt. Még láttam, amint egy piros szoknyás lány hajába túr, s egy mosollyal később kézen fogva sétálnak el. Mégis boldog voltam, s magamban azt gondoltam: "mostantól másé lesz ez az Év."


2012. december 3., hétfő

J. A. emlékére

Sok szó nincs, mely méltó lenne hozzá:



















Szeretet, szerelem, határtalan magány.


(J. A. emlékére, 2012. december 3.)


2012. november 11., vasárnap

"Las Parabras De Amor..."


Ma kerestelek.


Kerestelek reggel az álmomban.
Ébredés után az ágyamban
a párnák, takarók ráncán,
s a reggeli napsugár táncán.

Kerestelek a kávé mellett,
a kiskanalak között,
a cukortartó mögött,
s a terasz hidegében.

Kerestelek a lehulló levelek zajában,
a patak csobogásában,
szelek susogásában,
cipők kopogásában.

Kerestelek a színfalak mögött,
a bársonyfüggöny gyűrődései közt,
a nyitott büféajtó előtt,
az asztalnál cigarettázva.

Kerestelek akkor is,
mikor a kilincsért nyúltam,
s belépve az ajtón, otthonomban is
csak téged kerestelek.

Kerestelek a tükörbe nézve,
az ablakot figyelve,
a képkeretek között.

Kerestelek sóhajomban,
üldözött tekintetemben,
imádkozó tenyeremben.

Kerestelek alvás előtt,
késő esti mámorban,
értelmetlen, motyogott szavaimban.



Csak másnap reggel találtalak meg.
A postaládámban.
Azt írtad: "Ma kerestelek..."

2012. október 23., kedd

Absztrakt

Álarcok sokasága suhan el mellettem
nap, mint nap.
Nevetnek, sírnak, a nyelvüket nyújtják, majd
elszállnak.
Egyedül két szép fekete szemedben
állok meg,
elnyel a mélység, a bánat s a szerelem,
örökre.
Felnézek az égre, s te hirtelen továbbállsz
nélkülem.
Álarcom leveszem. Patakban folynak a
könnyeim.
Ez vagy hát te, s ez lettem én, eképpen.
Nélküled.

2012. szeptember 25., kedd

Piros pöttyös szoknya

Játszani szeretnék. Mondd, leszel a játszótársam?

Kis piros pöttyös szoknyát veszek fel, hogy biztosan megismerj.
A játszótéren találkozunk. Ott várlak majd a homokozó szélén.
Ne ijessz meg, ha jössz! Félős vagyok, sikítok ilyenkor.
Nem is szeretem az ijesztő embereket.
De téged szeretni akarlak.
Fogócskázhatunk majd, úgysem érdekel, ha elesek.
Csak a szoknyácskám maradjon ép.
Fára mászni nem tudok, de érted majd megtanulom.
Majd büszke lesz rám a bátyám.
Rajzolni is szeretek, ha hozol krétát, megmutatom.
Téged is lerajzollak, csak maradj nyugton kicsit.
Ha már meguntad, hogy csak én rajzolok, elmehetünk hintázni. Az olyan jó!
Magasra dobjuk a lábunkat, és repülni fogunk, mint a madarak!


S ha elfáradunk, majd leülünk a földre. Végignézünk a birodalmunkon:
a homokozóban aprócska vár tér nyugovóra.
a bokrok tövébe, ahova nemrég bújtunk, verebek költöznek.
a dús lombú tölgy ágait szél borzolja.
körülöttünk egy színes, képzelt világ az aszfalton.
mögöttünk a hinta, fölöttünk az ég.

Megfoghatod a kezem.
De ne fuss el, ha puszit adok!

Játszani szeretnék. Mondd, leszel a játszótársam?