Milyen kapcsolatban áll vele?

Hogy milyen kapcsolatban állok vele?

A szomszédban lakott gyerekkoromban, közös volt a hatalmas diófánk. Már akkor is egy párt játszottunk el. Ő volt a férj, én a feleség. Gyakran megkérte a kezem, aztán összeköltöztünk a diófa alá, összevesztünk, kibékültünk. Egyszer puszit is adtam neki. Azt mondta "fúj!", és hazaszaladt. Másnap kezdtük előröl. 

Egyik ilyen veszekedésünkkor történt meg először. A heves szócsata közepén megütött. Kerek szemekkel néztem rá, szavaim elakadtak, és sírásra görbült a szám. Ettől lehet megijedt picit, mert azt mondta, nehogy sírni merjek, mert ez azt jelentette, hogy szeret engem, igazán. A szülei is így csinálnak. És hogy nehogy elmondjam bárkinek.

Csodálkoztam, az én szüleim sosem ütöttek meg senkit, és egy kissé aggódtam is, hogy ők igazából nem is szeretik egymást. Két hétig játszottuk ezt, majd megkérdeztem anyukámtól, hogy ők miért nem szeretik egymást. Előbb nem értette, akkor elmagyaráztam neki. Furcsa arcot vágott, majd mérgesen elment otthonról.

Másnap ő már nem jött át megkérni a kezem. Soha többet nem játszottunk a kertben, ugyanis nemsokkal ez után elköltöztek. Kicsit hiányzott, de anyukám azt mondta, rossz fiú volt, és ne is gondoljak rá.

Gimnazista voltam, mikor újra láttam. Szép volt, mint ahogyan emlékeztem. Kissé hanyagolt külsejű, de ez akkoriban divat volt. Megint találkozgatni kezdtünk, a szüleim tudta nélkül. Gyakran vitt el motorozni, a külvárosba vagy a mólóra. Izgalmas volt vele lenni, sosem unatkoztam. 

Aztán valahogy egymásba szerettük. Újra. Kézen fogva sétáltunk, csókolóztunk, majd ő többet akart. Pár hétig húztam a dolgot, de végül ez is megtörtént. Mikor végeztünk, mindig megpofozott. Azt mondta, még mindig szeret, s megkérdezte, emlékszem-e a kis játékunkra a kertben. Nem volt szabad beszélnem az ütésekről, a lila foltokat is sikerült eltüntetnem. Egészen jól megvoltunk, azt hiszem.

Pár hónap múlva egyik alkalommal nem védekeztünk, és terhes lettem. Kimaradtam az iskolából, elköltöztem otthonról. Hozzá. Ő munkát vállalt, próbált eltartani, és egyre többször ütött meg. Egyre jobban szeretett. Ez nekem fájt. Nem akartam hűtlen lenni, szótlanul tüntettem el a nyomokat. Nehéz volt akkoriban, de azt hiszem, még ekkor is egészen jól megvoltunk.

Aztán megszületett a kisfiunk. Nem örültünk neki annyira, mint ahogy az szokás. Folyton sírt, ami igen zavaró volt szeretkezés közben. Ilyenkor többször is megütött, mert azért a picit nem üthette. Már kettőnket szeretett. Napközben ő dolgozott, én meg neveltem a gyereket. Egészen jól megvoltunk ekkor is.

Aztán most nemrég történt, hogy miközben azt csináltuk, a kicsi besétált a szobába. Ki akartam küldeni, de tényleg, csak éppen nem voltam olyan helyzetben... Ettől kicsit mérges lett, lássuk be, jogosan. Mérgesen húzta fel a nadrágját, felpofozott, és kifelé menet, csupán szeretetből, a gyereket is megütötte. Akkor esett el, és tört el a karja.

Azért vagyok most itt, tisztelt bíróság, hogy elmondjam, a férjem mindent csak szeretetből tett. Ő nem bűnös semmiben, én nem kellett volna beengedjem a gyereket a hálószobába. Kérem, engedjék haza. Egészen jól megvagyunk mi.