2013. július 11., csütörtök

csütörtök

ecetes
uborka-
szagú
Testvéri
szer-
-etet-
-etlenség.

zengjünk
halleluját.


2013. április 28., vasárnap

Gondolat-menet

Tadam-dadam.
Háromnegyedes ritmusra ringatózunk.
Tadam-dadam.
Tizenkét fokban jobbra dőlünk.
Tadam-dadam.
Szembeszélbe süt a naplemente.
Tadam-dadam.
Vak alagútban napszemüvegbe'.
Tadam-dadam.
Rozsdás ablakon múltidő-foltok.
Tadam-dadam.
Kedves emberek, ideje távoznotok!

Tadam-dadam.
"Plakátmagányban ázó éjjelek"...
Tadam-dadam.
"Ma ontják véremet"...

Tadam-dadam.
Tadam-dadam.
Bogarak szuszogják a kósza gondolatot.
Tadam-dadam.
Tadam-dadam.
Azt is gondolhatnád, most igazán boldog vagyok.

2013. április 16., kedd

Gyász-szer-tart-ás

Vér-tócsa a sírkő előtt,
csend van, béke,
nyugalom.

Nyikorogni kezd a hinta.

Látom a piros-
fordított valót,
látom magam a tócsában,
fordított vagyok.

Kívül van bensőm.
Színes vagyok, szürke,
piros és halott.

Hirtelen csend lesz.

Lehajolok hozzám,
s bár úgysem hallhatom,
a síron keresztül
magamhoz beszélek.

"Elmúltál, látod,
mégsem élsz örökre."

Felállok, kacagok,
a sötétedő vér fölött
őrült táncot járok.

Mosolyog a halott,
s a sírból kinyújt kezem
egy vérfoltos kést.

2013. március 15., péntek

"Emlék"

Radnóti Miklós emlékére

Ó, én!
copfos kislány még,
a templom kapujában
szorongva vár nevére
miközben áll
egyik lábról a másikra.
lázadó fiatal még,
egyedül
a világ ellen
két zöld strandpapucsban.
félénk felnőtt még,
szokatlan
a mindent tudó
szív és ész hatalma.

Ó, én!
kezdő szerető,
azt hittem,
a szerelem
minden almafán terem.
csalódott szerető,
almafa tetején
boldogság helyett
keserű könnyekre leltem.
szomorú szerető,
éjszaka
patakparton
zokogva imádkozom.

Ó, én!
már nem is vagyok,
nem létezem,
nem élek,
csak remélek, hogy
hallasz, mikor feléd kiáltok:

"Akkor fordította el rólam
egy isten a szemét!"
Nézz hát újra rám.

2013. március 11., hétfő

Kedd


Elnyomta utolsó cigarettáját,
majd a csikket messze pöckölte,
ki az ablakon,
le a földre.

A szenes végű szivacs
az esőcseppekkel együtt érkezett
a magas égből,
le a földre.

Lehunytam szememet.
Pilláim alól véres könnycsepp hullt,
lecsurgott arcomon,
le a földre.

Elment már örökre,
soha vissza nem térő árny marad,
s csorgott a könnyem,
le a földre,

zuhogott odakint,
s én sírtam, a zápor ritmusára,
vérem pettyeket rajzolt
le a földre.

Soha nem leszel
az enyém többé, s a kimondott
szavak kőként hulltak
le a földre.

Térdre borultam,
s csukott szemeim sötét árnyában
imát mormolt szám.
Imát. Fel az égbe.

2013. február 5., kedd

Utópi(m)a



napló, idióta, perfúzió, antenna

megint itt vagyok. s az az
idióta perfúzió lóg belőlem.
minek adnak nekem folyékony
szeretetet? nem kell.
ahogy kilépek a templom
ajtaján, úgyis kihányom,
s a belém ültetett nyom-
követő továbbítja, túl az
antennákon Istennek, mit tettem.
hiába, a világ már csak
egy romlott napló, hova a
züllött emberek sokasága
tévedéseit akaratlanul írja.

Isten, ha vagy,
ne szeretetet adj,
hanem tudást, képességet,
mi továbbsegíti az életet
ezen a veszett bolygón.

Te ártatlan vagy,
s fiad is az volt,
de mi, többi gyermeked,
bűntől tocsogó vért iszunk,
s egymás gyengeségeit ki-
használva, gyermekhúst eszünk.

hát világ ez?
élet ez, mondd?
mindennapok halálközelsége,
szent ünnepek közönségessége
kiöli belőlünk az egyetlen
érzelmet, mi szent és igaz:
hitünk nincs már, testünk is
csak báb a gonosz színpadán.

ments meg, Isten,
ha vagy,
küldd el érettünk második fiad,
vagy pusztíts el mindenkit,
s kezdd elölről a teremtést
egy modernebb tervrajz alapján.

2013. február 2., szombat

Az élet


vér, kórus, tőr, illúzió

amikor anyám
belém döfte a tőrt
s vér fröcskölt a számba,
hallani véltem
a pokol angyali kórusát.
könyörgőre fogtam:
- de hát anya,
ki vagy,
méhedből lettem,
belőled éltem,
s még úgyné,
szerettelek is,
ne hagyj meghalni!
de anyám,
ujját szájára tapasztva
csendre intett,
s magában nevetett:
- csak illúzió voltál.-
mondta kedvesen,
s lázas arcomra
csókot lehelve
bízott a világ gondjaira.